Fordulatos mérkőzésen 25:25-ös döntetlen született.

IMG 2261

 

Szépen megtelt a budakalászi vendégszektor, ami nem igazán volt meglepetés, hiszen mindamellett, hogy ismét sokan elkísérték csapatunkat, sok hely nem jutott a nagyjából 50 fős csurgói szimpatizánsoknak.

Legnagyobb örömükre parádésan, ebben a szezonban talán a legjobban kezdtük el a találkozót, kifogástalan védelemmel és Balogh Tibor remeklésével.

Több mint hat percig nem kaptunk gólt, Hanusz második gólja után pedig 5:1-re vezettünk tíz perc játék után.

Ezt követően is mi irányítottunk, az elől és hátul egyaránt jó teljesítményt nyújtó Kovacevic, majd Vasics, aztán Oslak találatával többször is visszaállt a négygólos előnyünk (4:8).

Negyedóra elteltével azonban "ébredezett" a hazai alakulat, a 21. percre pedig egygólosra faragták a hátrányukat (7:8).

Sikerült azonban újítani és zsinórban három gólt szerezve megint nagyobb lett a csurgói vezetés (7:11).

A szünet előtti utolsó percek azonban a Budakalásznak sikerültek jobban, így a félidőre két gól volt a csapatok között.tippmix

 

A második játékrészt annak ellenére sem kezdtük jól, hogy hamar emberelőnybe kerültünk, a 38. percre ugyanis a jól játszó Józsa góljával háromgólos hátrányba kerültünk. (17:14).

Mindent megtettünk, hogy közelebb kerüljünk a szintén derekasan küzdő Budakalászhoz, a 46. percben pedig sikerült is, hiszen a több eladott labda ellenére ekkor már csak egy gól volt a mieink lemaradása (20:19).

Váltottunk védekezésben, ez pedig nem feküdt ellenfelünknek, Vasics duplája után pedig döntetlen eredménynél mehettünk a végjátékra (21:21).

Három-négy perccel a vége előtt ismét meglógtak vendéglátóink, de Varjú és Oslak góljaival kétszer is kiegyenlítettünk.

Sőt, esélyünk volt megszerezni mind a két bajnoki pontot is, ám Cehte lövését védeni tudta Váczi, majd a hazaiak időntúli-szabaddobása célt tévesztett, így döntetlennel zárult az izgalmakat nem nélkülöző összecsapás.

 

IMG 2334

 

 

CYEB Budakalász - Csurgói KK 25:25 (11:13)

Budakalász, Városi Sportcsarnok, 400 néző. V.: Bacs, Bóna.

 

Budakalász: Váczi, Boros, Tamási (kapusok), Józsa 3, Berggren 3 (3), Reznicek, Sinkovits 1, Tóth K., Nagy 6, Dr. Czina, Fekete 6, Leimeter, Mazák 2, Bohács 1, Sutka, Tóth Á. 3. Vezetőedző: Forgács Gyula

Csurgó: Balogh T., Balogh Á. (kapusok), Varjú 1, Josic, Ferreira, Hanusz 3, Vasics 6 (3), Hadziomerovics 1, Cehte 5, Szeitl, Kovacevic 6, Jerebie, Radjenovic, Oslak 3, Vasvári, Pavlovics. Vezetőedző: Bencze József

 

 Kiállítások: 8 ill. 8 perc

Büntetők: 3/3 ill. 5/3

 

 Szép volt fiúk!

 

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk