Csak fellángolásaink voltak a bajnoki nyitányon.

tippmix

IMG 5393

Hosszú percek és négy kapott gól után a csapatkapitány Borut Oslak szerezte meg az első bajnoki találatunkat a 2017/2018-as idényben, rögtön ezután pedig Mikita is betalált (4:2).
Ezt követően sajnos nem sok okunk volt az örömre, a veszprémiek pillanatok alatt átrobogtak rajtunk.
Bartucz - a második félidőben pedig Balogh is - többször védeni tudott, de a kipattanók sorra a hazaiakhoz kerültek, amiből rendre be is találtak.
A szünetre már nagy volt a hátrányunk, ráadásul mindössze hat szerzett gól szerepelt a nevünk mellett.

 

A második játékrészben mind támadásban, mint védekezésben voltak jó periódusaink - ezt a játékrészt "csak" hárommal veszítettük el -, egy közel tíz perces időszakot pedig kapott gól nélkül is le tudtunk hozni.
Támadásban jobban akadozott a gépezet, sokszor nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak remek védelmével, valamint Mikler védéseivel, akinek az eszén jóformán csak Vasic tudott túljárni.
A mérkőzés végére 31:15-ös végeredmény alakult ki, magabiztosan nyertek tehát a veszprémiek.

 

Telekom Veszprém - Csurgói KK 31:15 (19:6)
Veszprém Aréna, 2500 néző. V.: Herczeg, Südi.

 

Veszprém: Mikler, Alilovic (kapusok), Nillson 4, Ilic, Schuch, Ligetvári 2, Manaskov 8, Nagy 1, Győri 2, Blagotinsek 3, Terzic, Tönnesen 3, Lékai 2, Sulic 2, Marguc 2, Accambray 2. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes

Csurgó: Bartucz, Balogh T. (kapusok), Mikita 2, Vasic 6 (5), Oslak 1, Szeitl 2, Ferreira, Géczi, Cehte 1, Hanusz 1, Oliveira, Jerebie, Radjenovic 1, Tóth, Megyeri, Varjú. Vezetőedző: Sótonyi László

Kiállítások: 10 ill. 4 perc
Büntetők: 0/0 ill. 5/5

 

A szegediek kérése miatt kisebb szünet következik a mieink számára, akik legközelebb Komlón lépnek pályára.

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk