Beállítás kezdőlapnak!

     

Nyitóoldal        A klub        A csapat        program        utánpótlás        galéria        támogatóink        fórum

..


Publikálva:
2012.02.21.

 

Felhívás

 

 

Tisztelt Szurkolóink!

 

 

Az elmúlt szombaton nagyot hibáztunk. Nem úgy teljesítettünk, ahogy elvártuk magunktól. Jogosan csalódott mindenki, vezető, szurkoló egyaránt. Viszont mindenki elhiheti, minket játékosokat, edzőket bánt legjobban a szombati vereség.

Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak a szurkolóknak a bíztatást, akik kitartottak mellettünk a mérkőzés végéig, köszönjük, hogy a meccs után is azt mondták, mondtátok: Ti most is a mi csapatunk vagytok!

Reméljük szerdán kedvezően alakul Szegeden az eredmény számunkra és újra a saját kezünkbe kerül a sorsunk!

Vasárnap ismét nehéz mérkőzés vár ránk (reméljük sorsdöntő is), és bízunk benne, hogy sok szurkolónk jelen lesz a budapesti mérkőzésen!

Ezért úgy döntöttünk, hogy saját költségünkön 1 buszt bérlünk azoknak a drukkereknek, akik a helyszínen támogatnának minket. Reméljük, hogy megtelik a busz, és így szinte hazai pályán, hangulatban tudnánk megmérkőzni az FTC-PLER ellen.

 

Előre is köszönve a biztatást, HAJRÁ CSKK!

 

 A CSAPAT

 

 

A szurkolói buszra jelentkezni lehet 2012.02.22-én és 23-án (szerda-csütörtök) 16-20 óra között személyesen a Csurgói Városi Sportcsarnokban.

A jelentkezés feltétele 1.000,- Ft kaució befizetése, melyet a busz indulásakor visszaadunk a kedves szurkolók részére.

 

Üdvözlettel:

Csurgói Kézilabda Klub

 

..

Csurgói Kézilabda Klub © Minden jog fenntartva.